Fenntartás, ápolás

Az akváriumok fenntartási munkái a biológiai egyensúly megtartásából adódnak.

  • Legtöbbször a túlságosan elszaporodó növények okozzák a legtöbb gondot, veszélyeztetik a biológiai folyamatokat. A veszély megnyilvánul a tápanyagok gyors felélésével, a fényigényes fajok a sűrű takarás miatti károsodásától (esztétikai szempontok). A túlságosan elburjánzó növényeket tehát ritkítani, növekedésükben szabályozni kell. Ritkításkor a növényekről levágott hajtások jól felhasználhatók az elöregedett, felkopaszodott hajtások pótlására. A visszametszéseket nagyobb gonddal végezzük, törekedjünk arra, hogy minél kisebb sebfelületet hagyjunk a vágás után. Éles pengével nem okozunk nagy szövetroncsolódással járó felületet a növényeken.
  • Egyes növényi szervezetek fejlődése szoros összefüggésben áll a megvilágítás erősségével és hosszával. Mint például erős megvilágítás mellett a moszattelepek és algakolóniák rohamos fejlődésnek indulnak. Gátolva a tápanyag felvételét és hasznosítását. Megakadályozhatjuk, ha megfelelő nagyságú fényforrást alkalmazunk és a medence vizének 1/4 részét 3-4 hetenként kicseréljük
  • Ha a moszatok és az algák már az akvárium üvegén is megtelepedtek, akkor a kereskedelemben beszerezhető mágneses alga tisztítóval vagy pengés kaparóval tudjuk eltávolítani azokat.
  • A túl kevés fény is nagy károkat okozhat. A túlzott árnyékolást megszüntethetjük, ha a víz felszínén úszó növények egy részét időnként eltávolítjuk.
  • Kerülni kell a növényevő állatok akváriumba telepítését (elsősorban Kürtös és Tornyos csigák).

A folyamatosság megőrzése érdekében nagy gondot fordítsunk a megfelelő tápanyag-utánpótlásra, keménység- és kémhatás-ellenőrzésre. A kellő értékektől való eltérés megfelelő beavatkozást von maga után.